Árki Adrienn
ex-ügyvezető (ének-zene tanár)
Bükkösdi Ökopark
Én vagyok az az utód, aki a generációváltás folyamatából úgy jött ki jól, hogy végezhetem imádott ének-zene tanári hivatásom, miközben ezzel a döntésemmel szüleim is megbékéltek.
Ahhoz, hogy eddig eljussunk, a szervezetfejlesztésen keresztül vezetett az út.
Biztos mindenkinek vannak feltételezései arról, mit is jelent ez. Nekem is volt, de valójában nem tudtam volna megmondani, mire számíthatunk.
Amikor az első találkozónk során elhangzott, hogy ezt a folyamat csak apukám, az alapító részvételével együtt lesz sikeres, akkor éreztem, ez nem biztos, hogy menni fog. Apukám ugyanis azt mondta: ő adja a pénzt, mi pedig a tesómmal együtt vigyük végig a folyamatot.
Mivel így nem vállaltátok az együttműködést, ezért egy másik céggel szerződtünk.
Ők egyszer eljöttek hozzánk, szétnéztek a cégnél, majd pár hét múlva kaptunk tőlük egy közel százoldalas tanácsadói jelentést arról, mit is kellene csinálnunk, hogy jobban teljesítsünk. Ez valójában nem segített rajtunk. Az egy dolog, hogy leírták például, hogy legyen marketing tervünk, de azt már nem mondták el, az hogyan készül.
Ezért visszatértünk hozzád, te pedig kötötted az ebet a karóhoz, hogy apukámmal szeretnél először egy órát beszélni. Azon én is meglepődtem, hogy ezután ő belement abba, hogy személyesen (!!!) vegyen részt az első két napon. Majd fantasztikus volt hallani tőle, amikor azt mondta: ezalatt többet tanultam a cégemről, mint az elmúlt tíz évben összesen.
Innentől kezdve nem volt kérdés, hogy ő is részt vesz a szervezetfejlesztési folyamatban.
Számomra nagyon pozitív volt a közös gondolkodás. Nem “észt osztottál“, hanem közösen velünk együtt néztél rá távolabbról az egész cégre. Olyan folyamatokra is ráláttam, amelyekről addig még ügyvezetőként sem volt képem.
Továbbá jó volt az is, hogy bevontuk a közvetlen beosztottaimat is. Izgalmas volt hallani, ki, hogy látja a céggel kapcsolatos dolgokat. Az is szerfelett érdekes tapasztalat volt, hogy a cég összes munkatársával beszéltetek – olyanokkal is, akire nem is gondoltam volna, hogy egy szervezetfejlesztő időt szán –, így az összes területre rálátást kaptunk. Mivel a cégünk számos különböző lábon áll (pl. étterem, táborok, szállás, vadászat, esküvők), mondhatni élmény volt látni, hogyan lehet ezt a sok területet egy egész alá rendszerezni.
Utólag már látom, mennyire hiányzott a közös munkánk előtt az, hogy megfogalmazzunk magunknak egy közös célt.
A legnagyobb öröm talán az volt, hogy ezt végül sikerült!
Ráadásul annyira konkrét lett, hogy leírtuk, sőt, le is rajzoltuk! Szemléletes volt, átlátható, tiszta, logikus. Mindenki hozzárakta a maga szemszögéből a meglátásait.
Így utólag már pofon egyszerűnek tűnik, mégis, mi magunktól szerintem nem jutottunk volna el idáig.
Sajnos azonban a végeredmény nem az lett, amit szerettünk volna.
Későn jött a szervezetfejlesztés!
Addigra eléggé leapadt a vagyon, amit apukám a cégre tudott szánni. A hosszú távon busásan megtérülő fejlesztésekbe rövid távon kellett volna invesztálni, viszont ezekre apukám, egyszemélyes döntéshozóként már nem akart áldozni.
Így nem tudtunk új szintre ugrani.
Ezért sajnálom, hogy ügyvezetőként igazából nem volt beleszólásom a jövő formálásába. Emiatt lehet az is, hogy későbbi marketing vezetőként már eléggé kívülről láttam magunkat.
Nem láttam reális esélyt arra, hogy nagy mértékben megváltozzanak a dolgok. Mivel ez egy családi vállalkozás, ezért nagyon erősen összemosódtak a családi és céges viszonyok. Bizonyos családi szálak lehetetlenné tették, hogy az elvárások megvalósuljanak és sikeres céget eredményezzenek.
Sokat tanultam a három év alatt, úgy is mint ügyvezető, majd, mint marketinges. Sok embert megismertem és sokféle problémával találkoztam, amiket vagy sikerült megoldani, vagy nem. Viszont mindegyikből tanultam.
Közben rájöttem, hogy az eredeti szakmámban a helyem: a pedagógusi pályán.
Itt is rengeteget segít az a tapasztalat, amit a cégnél szereztem, amelynek jó része a szervezetfejlesztési folyamat eredménye. Főleg az, hogyan állítsunk fel egy célt, és hogyan lehet eljutni oda egy csapattal.
Nem bánom, hogy három évet dolgoztam a családi vállalkozásunkban. Azonban nagy megkönnyebbülés volt számomra, hogy a szervezetfejlesztés hatására végül be mertem ismerni magamnak és apukámnak is: az én utam az eredeti hivatásom, tanítani szeretnék!
Mivel apukám is látta, hogy a cégvezetésben nem tudok kiteljesedni, ezért nem volt sértődés abból, hogy végül eljöttem a cégtől. Szerencsére ő az a típus, akinek a gyerekei boldogsága fontosabb a cégénél.