Budavári Attila
tulajdonos
Pécsi Orgonaépítő Manufaktúra Kft.
Nálunk 2012-ben indult a folyamat. Akkor már húsz éve vezettem egy olyan céget, ami öt főről harmincötre fejlődött.
Előtte két szervezetfejlesztő céggel jutottunk zsákutcába. A második után a testvérem azt mondta: ide több szervezetfejlesztő be nem teszi a lábát!
Mindeközben éreztük, hogy egyre nehezebben éljük meg saját cégünk vezetését.
Aztán sikerült kiharcolnom, hogy adjunk a változtatásnak még egy esélyt. Ekkor találkoztunk. Már az első találkozásunk első két órájában teljesen más hangulatba kerültünk, mint az előző “együttműködések” során bármikor. Nagyon örültem, hogy annak a napnak a végén a testvérem feltette a kérdést: “…mit is mondtál, mikor tudnánk kezdeni?“
Az elején nagyon szkeptikusak voltunk.
Először is azt gondoltuk, az iparágunk miatt annyira speciálisak vagyunk, hogy nálunk a kívülről jövő okosságok nem fognak működni. Aztán persze nagyon is működtek! Szinte hihetetlen, de most már annyira látom az egész folyamat logikáját, hogy már magam is tudom, miért van ez így.
A szervezetfejlesztés során az első megdöbbentő szembesülésem az volt, hogy addig azt hittem, mindent tudok a cégvezetésről, és mindezt csak én tudom. Aztán a közös munka és a könyvek hatására, amiket közben kaptunk, egyre inkább láttam, hogy mennyi mindent nem tudok még.
Ez nagyon megijesztett!
Láttam, hogy annyira felgyorsult a világ, hogy ha úgy akarjuk vezetni a céget, ahogy a 90-es évek elejétől csináltuk, akkor hamarosan össze fog dőlni minden.
Jó volt, hogy folyamatosan tudtunk beszélni, egyeztetni, láttuk a folyamat ívét, és hogy hova fut ki az egész. Még jó, hiszen a célt mi fogalmaztuk meg, amiből – mint később kiderült – jövőképet és stratégiát csináltunk.
A legfájdalmasabb talán az volt, hogy egy csomó feladatot ki kellett adnom a kezemből. Mondhatnám azt is, hogy ki lettek csavarva a kezemből, de ez nem fedi a valóságot, hiszen ez a felismerés mindig belőlem jött. Valószínűleg ezért is tudtam megcsinálni.
A nehézség másik fele az volt, hogy olyan munkatársakhoz kerültek teendők és felelősségek, akikről nem is gondoltuk, hogy bízhatunk bennük.
Ó, milyen vakok voltunk!
Hamar azt kellett látnom, hogy ezek az emberek jobban végzik azokat a feladatokat, mint én! Na, hát ezt sem volt könnyű elfogadni!
Azáltal, hogy körvonalaztuk a feladatokat és felelősségi köröket sokkal könnyebben bízom a munkatársaimban, no meg a rendszerben.
A könyvek kapcsán nagyon megdöbbentő volt, hogy mindegyik valamilyen módon nagyon betalált az életünkbe. Addig soha nem olvastam ilyen jellegű könyveket.
Mondanom sem kell, önszántamból se időt, se késztetést nem éreztem volna rájuk. Így viszont nem nekünk kellett totóznunk, hogy a seregnyi menedzsmentiromány közül melyiket vegyük le a polcról, hanem kaptuk őket olyan sorrendben, ahogy tudtuk őket fogyasztani, és aztán át is tudtuk őket beszélni.
Utólag már látom, hogy nagyon kellett nekünk az egy év a folyamatra. Húsz évet nem lehet pár hét beszélgetéssel felülírni.
Ha ezeket a változtatásokat nem lépjük meg, akkor vagy rövid időn belül megbolondulok, vagy alkoholista leszek, vagy bedől a cég. Esetleg mindhárom egyszerre. Így viszont lett sokkal több szabadidőm, és azóta olyan vágyaimat tudtam megvalósítani, amiket évtizedeken át csak dédelgettem.